Tanzánia: KILIMANJARO
KILIMANJARO - Kibo 5895 m
|
A Kilimanjaro Afrika legmagasabb hegycsúcsa, észak-kelet Tanzániában a kenyai határ mellet. A világ egyik legnagyobb vulkánikus hegytömege majdnem 5900 méter fölé emelkedik ki a környező száraz szavannai sikságból. A hatalmas hegytömeg kb 80 km hosszú és 40 km széles, három egymáshoz közeli vulkánból áll. A legidősebb és a legkevésbé feltünő a Shira, a hegytömeg ÉNY-i részén. A kitörés sorrendjében ezt követte az erodált, sziklatornyokból álló Mawenzi a hegy DK-i részén, majd a "legfiatalabb" Kibo, amely a két előző között tört fel a legmagasabbra. A Kibo kráter pereme egy kb 3 km átmérőjü kaldera, mely belsejében találhatő a 0,8 km átmérőjü, kb 180 m mély, belső központi hamutölcsér. A Kibo meredek kráterperemének legmagasabb pontja az Uhuru csúcs, Afrika legmagasabb csúcsa.
A Kilimanjaro nagy gleccserei a kaldera szegélyéről indulnak le mind a kráter középpontja felé, mind pedig kifelé, szinte minden irányban. A globális felmelegedés következtében a Kibo gleccsereinek össz felülete közel felére csökkent az elmult évszázadban, jelenleg már csak 4900 m-ig nyúlnak le. A csúcsrégió mintegy 6.5 km2 es területe nyúlik magasabbra 5600 m-nél. A Mavenzin már szinte teljesen el is tünt a jég, csak néhány folt található még rajta egy-egy meredekebb vízmosásban.
A Mawenzi 5149 m, 11 km-re keletre fekszik a Kibótól, egy hosszú tágas nyereg választja el őket egymástól. A Mawenzi Afrika harmadik legmagasabb csúcsa (a második a Mount Kenya 5202 m)
A Kibo csúcsot rendkívül népszerü technikailag nem nehéz trekking útvonalakon lehet elérni, habár vezetnek rá veszélyesen meredek jégutak is. A Mawenzi annak ellenére hogy Afrika harmadik legmagasabb hegye nem igazán népszerü hegymászó célpont, annak ellenére is, hogy nem túl könnyü sziklás és jeges szakaszok tarkítják.
A hegy megmászása rengeteg látnivalót és kalandot kínál, különösen azért mert a szárazabb bozótos szavannás területröl kiindulva beérünk a sűrű, buja, nedves erdőbe, mely feljebb haladva erre a tájra jellegzetes mohaerdőben folytatódik, majd 4000 m környékén átmegyünk egy afro-alpin övezeten és végül a szikla és a hó birodalmába érünk mindössze néhány nap alatt. A hegy megmászásához feltétlen szükséges a Kilimanjaro Nemzeti Park által kiadott engedély, mely egy bizonyos útvonalra, meghatározott ideig szól. 1991 óta a nemzeti park területén csak vezetővel szabad tartózkodni, ami egyébként nem is baj, hisz barátságosak és rajtuk keresztül jobban meg lehet ismerni az itt élő népek gondolkodását és szokásait, és nem utólsó sorban a főzési szokásaikat is.
A helyszín megközelítése:
A Kilimanjaro csúcsára több út is vezet, ezek közül csak egy a szállásokkal biztosított túristaút (Marangu Route). Ezt az útat az amatőr túristák tömeges inváziója miatt a helyiek "Coca Cola Route" -nak is csúfolják. A többi út már nagyobb tapasztalatot és állóképességet igénylő trekking út, ahol szállásul csak az általad felvitt sátor szolgálhat. A Kibo kráterét nagyjából 4000 m-es magasságban megkerülő útról összesen csak három út vezet fel az Uhuru csúcsra. Mi a legkeményebb, direkt útvonalat választottuk a csúcs elérésére. Ezt az utat csak gyakorlott trekkingezőknek javaslom, mivel az út szinte esésvonalban halad egyre magasabbra. Óvatos, lassú emelkedéssel érdemes haladni, mert az amúgy is nagy szintkülönbségek az egyes szakaszok között akklimatizációs problémát okozhatnak és ez veszélyeztetheti az út sikerét.
Az ábrán is látható UMBWE út csak az utóbbi néhány évben vállt népszerűvé, mivel a Marangu túrista út és a többi trekkinges útvonal már kezd túlzsúfolttá válni. Annak ellenére, hogy az útvonal vezetése meredek, a napi távolságok rövidek, kivéve a 4. csúcs szakaszt, mely magába foglal egy kb 15 órás gyaloglást, és a nagy magasság párosulva a rendkívüli hideggel megviselheti a tapasztalatlan mászót. Mi az Uhuru csúcsról a normál Marangu utat választottuk lemenetelre, annak ellenére, hogy a Nemzeti Park igazgatósága részünkre a Mweka útat jelölte ki. Mi pusztán kiváncsiságból döntöttünk a Marangu Route mellett, egyrészt mivel látni akartuk hogyan birkóznak meg a helyiek az egyre inkább növekvő tömegturizmussal, másrészt pedig a Marangu Út elhalad a Mavenzi csúcs mellett is, így sokkal nagyobb területet tudtunk bejárni a hegyen és lehetőségünk volt megismerni a hegy arculatát különböző oldalról is.
Az Umbwe Route (út) az Umbwe Gate -nál (kapunál) kezdődik a hegy D-i lábnál kb. 15 km-re Moshitól. Az odaútról a felbérelt vezető gondoskodik. Többnyire terepjáróval történik a helyszin megközelítése.
1.szakasz: Umbwe Gate - Forest Caves
Távolság: 13 km
Menetidő: 4-5 óra
Szintkülönbség: +1450 m fel
Nehézségi fok: UIAA: ' 0'
I. tábor: Forest Caves-nél
A kaputól (1400 m) tovább kell menni az úton amely később egyre inkább elkeskenyedik és egy sűrün benőtt erdei csapáson folytatódik. Az út feljebb haladva egyre meredekebbé válik és egyre inkább elkeskenyedik az a gerinc amin tovább haladunk. Mindkét oldalon mély szakadék tátong. Balról a Lonzo folyó völgye, jobbról az Umbwe folyó hatalmas völgye kezd egyre inkább elénk tárulni, ahogy emelkedünk egyre feljebb a körgyező két völgy fölé. Néhány helyen az út olyan meredek, hogy a sűrűn benött gyökereken a kezeket is kell használni a továbbhaladáshoz. A mohaerdő szintjében járunk, ahol a sok csapadék szinte le sem ér a talaj felszínére mert a nagytömegü vegetáció, beleértve a fákról lelógó méteres mohatömeget felszívja az összes hasznosítható vízmennyiséget. Az út párás melegben folytatódik, míg elérjük a 2850m magasan található Forest Caves-t (Erdei Barlangok). A barlangok kissé áthajló falai menedéket biztosítanak a táborozásra. Annak ellenére hogy szárazak mi felállítottuk sátrainkat a szikláktól nem messz egy lapos fekvésü helyen. Itt kb. 3 -4 sátornak elegendő hely található. Ivóvíz nyerési lehetőség ebben a táborban nincs így 20 liter vizet is fel kellett teherhordóinknak cipelni az egyes táborba. Az esti vacsora megfőzéséhez és a mosogatáshoz. Az éjszaka nyugodtan telt, leszámítva a vijjogásokat és furcsa hangokat, hisz az erdő körülöttünk tele volt majmokkal és különböző egyéb állatokkal.
2.szakasz: Forest Caves - Barranco Hut
Távolság: 5 km
Menetidő: 3-4 óra
Szintkülönbség: +1100 m fel
Nehézségi fok: UIAA: ' 0'
II. tábor: Barranco Hut-nál
A barlangoktól tovább követjük az utat a gerincen felfelé. Az út egyre inkább kivezet a sürü erdőből és keresztül megy egy ritkább és alacsonyabb növésű erdőn. Tovább haladva egyre inkább magunk mögött hagyjuk az erdőt is és innen már szép időben láthatóvá válik a Kilimanjaro csúcsa. Egy nyilt mocsaras területen haladunk tovább. Kb egy óra alatt elérjük a felső barlangokat (Upper Caves). Itt is lehet szálláshelyet találni, de az áthajló falak kevesebb menedéket biztosítanak mint az eredeti I.-es táborban. Tovább követjük a gerincet amíg jobbra elénk nem tárul a Nagy Barranco Völgy. A gerincen haladva egyre nagyobb kőhalmok mellett haladunk el, néhol már szikla tornyokról is beszélhetünk, míg el nem érünk egy magányosan álló útjelző táblát egy nehezen felismerhető elágazásnál. A balra vezető út az Arrow Gleccserhez és a Láva Toronyhoz és az ott álló kunyhóhoz vezet. Mi azonban a jobb oldali elágazáson folytattuk utunkat, üstökös fák között egy afro-alpin vegetációs övezeten, egészen a Barranco Hut-ig (kunyhó) 3950m.
A Barranco Hut egy egyedülálló, rossz állapotban lévő lemezből összetákolt kis kunyhó. Padlózata nem más mint a döngölt föld, kevés szalmával megszórva. A ház körül kb 8 sátor felállítására alkalmas hely található. Viznyerési lehetőség kp 5 percnyire tovább haladva egy pataknál található. Ha ezen a táborhelyen már sok sátor áll, akkor érdemes még 10 percet tovább haladni egy másik patak irányába és átkelve a patakon a Barranco Wall (Fal) lábánál újabb sátorozásra alkalmas helyet találunk.
Ebben a 4000 m körüli magasságban érdemes egy nap aklimatizációs pihenőt tartani. Mi ezt a napot kihasználva felmentünk 4600 m-re a hegy nyugati oldalában, egészen a Láva Toronyig. Igy lehetőségünk volt megismerni a hegy Arow gleccser felöli NY-i oldalát is. Aznap estére újból vissza mentünk a II.-es táborba (Barranco Hut) éjszakázni.
3.szakasz: Barranco Hut - Barafu Hut
Távolság: 8 km
Menetidő: 8-9 óra
Szintkülönbség: +650 m fel
Nehézségi fok: UIAA: ' I'
III. tábor: Barafu Hut-nál
A Barranco Hut-tól tovább folytatjuk utunkat a Barranco Wall irányába. Közben átkelve több patakon keresztezzük a Barranco völgyet, míg megérkezünk a Barranco Wall tövébe. A kb 300 m magas sziklaletörésen szerpentinezve néhol meredek, kitett szakaszokon keresztül jutunk fel a fal tetejére (III. tábortól 1,5 óra). A fal tetejéről az eddigi legszebb kilátás nyilik a Kibo hegytömegére. Ezen a ponton lehet leginkább érezni, hogy egy igazán nagy hegyen járunk.
Az út innen DK-i irányban folytatódik kissé hullámzó felszinen. Keresztezünk néhány patakot és kisebb völgyet de nagyjából tartjuk a magasségot míg egy meredek szakaszon le nem ereszkedünk méllyen a Karanga völgybe (további 2 óra a Barranco Wall tetejétől). Ha a következő éjszakát a Barafu Hut-nál kívánod tölteni, akkor mindenképen itt a Karanga folyónál tudsz utóljára ivóvízhez jutni. A teherhordóknak annyi vizet kell magukhoz venni, hogy másfél napig elegendő legyen (kb 7 liter/fő vizmennyiséggel számolj). Utunkat tovább folytatva két nem túl mély völgyet kereszteztünk, majd egy sivár lapos területen haladunk végig. Innen már jól látszik a felhúzódó széles gerinc. A Karanga völgyből kb. 2 óra alatt elérjük azt a kereszteződést, ahol a Mweka út csatlakozik.
Itt balra, É-nak fordulva haladunk tovább a széles gerincen. Az utólsó szakasz meredek sziklás gerincen vezet egészen a 4600 m-en álló Barafu Hut-ig. Ez további 2,5 órát jelent. A bódé körül kb. 15 sátorhely található köves, sziklás területtel. Itt már nincs víznyerési lehetőség. A helyi vízhiányt azonban kompenzálja a gyönyörű kilátás. Ez talán a leglátványosabb táborhely az egész hegyen. Fejünk felett a Kibo tornyosul, tőlönk jobbra a hosszú széles nyereg, mely túlsó végében a Mawenzi sziklás tornyai láthatók, lent a mélyben meg a szavanna látható.
4.szakasz: Barafu Hut - Uhuru Csúcs - Mawenzi Hut
Fel:
Távolság: 5 km
Menetidő: 6-7,5 óra
Szintkülönbség: +1300 m
Le:
Távolság: 16 km
Menetidő: 6-7 óra
Szintkülönbség: -1300 m le Kibo Hut-ig, majd fel +300 m a Mawenzi Hut-ig.
Nehézségi fok: UIAA: ' 0'
IV. tábor: Mawenzi Hut-nál.
Ez egész túra során ez a szakasz a legkeményebb, hisz 11-12 órás út áll előttünk, nem kevés szintemelkedéssel és nem kis magasságban. A rendkívül alacsony hőmérséklet is tekintélyesen csökkenti az erőnlétet. Innen már teherhordók nélkül kell továbbmenni, akik egyenesen a következő táborhelyre viszik a felszerelés hátrahagyott részét. Érdemes nagyon korán elindulni, hogy a napfelkeltét már a kráter peremén élvezhesd. Előző nap korán lefeküdtünk és este 11 órakor ébredtünk. Legkésőbb 0-1 óra között érdemes elindulni a csúcstámadásra. A hajnali időpont azért is kedvez a mászásnak, mert ilyenkor még eléggé fagyos a talaj, a kövek nem mozognak, a hó, pedig jól tart. A napfelkelte kb 6 órakor várható és 5-6 árába telik a III-as táborból a kráter peremének elérése. A kráter peremet a Stelle Point-nál érjük el, ahonnan további 1-1,5 órán át kell a perem gerince Ny felé menni az Uhuru Csúcsig. A felvezető úton síbotra és fejlámpára mindenképpen szükséged lesz. A csúcson felejthetetlen élményben lesz részed. Fent tábla jelzi hogy Tanzánia és Afrika legmagasabb pontján állsz.
A csúcsról lefelé egészen a Stelle Point-ig ugyanezen az úton megyünk K. felé (1 óra), majd tovább kerüljük a kráter peremet amig elérjük a Gilman's Point-ot ez további 30 percet jelent. Napfelkelte után 3 órával már célszerű ezt a pontot elérni, hogy még idelyében el tudjunk indulni lefelé és a hó megolvadása előtt le tudjunk érni a Kibo Hut-ig. Ez már a normál Marangu Route része. Lefelé kőtörmeléken lehet 1,5-2,5 óra alatt elérni a Kibo házat. Ha jó erőben vagy és jók a lábaid, kevesebb mint egy óra alatt is le lehet szaladni. A ház 4700 méteren van, kb 60 fő befogadására alkalmas, de szezonban szinte teljesen tele van. Ezért döntöttünk mi is inkább a továbbmenetelen és választottuk a érintetlenebb Mawenzi Házat. A háztól eleinte kövessük a normál utat a széles nyeregben, a Mawenzi irányába, míg elérjük azt az elágazást, melyen balra tovább haladva fel megyünk a Mawenzi lábánál egy szikla torony mögött megbújó konyhóhoz (4600 m). Ez a szakasz a Kibo háztól további 2,5 órát jelent. A Mawenzi Hut környékén 1-2 sátor feláűllítására van hely. Célszarű közvetlenül egy jellegzetes sziklatorony mögött felverni asátrat egyrészt a szélárnyék miatt, másrész pedig itt a legvízszintesebb a talaj. Ez a hely a kunyhótól kb 20 m re van.
5.szakasz: Mawenzi Hut - Mandara Hut
Le:
Távolság: 18 km
Menetidő: 3-5 óra
Szintkülönbség: -1900 m le
Nehézségi fok: UIAA: ' 0'
V. tábor: Mandara Hut-nál.
Nem érdemes korán indulni, hosz innen már csak lefelé megyünk. Ugyanazon az úton amin feljöttünk a Mawenzi Hut-hoz lemegyünk a Marangu Route csatlakozásához, majd ezen balra fordulva le egészen a Hurombo Házig. Útközben elhaladunk a Zebra sziklák mellett, mely jellegzetes csikos mintázatáról könnyen felisamerhető. Itt viznyerési lehetőség is van. A felfelé jövőknek ez az utólsó viznyerési pont. Ez egy széles lapos területen lévő faházakkal teli táborhely 3700 m magasságban. A normál úton feljövők itt tölthetik el második éjszakájukat. Kb 120 ember tud itt kényelmes faházakban ágyon aludni. Kultúristáknak kifejezetten kedvező. Mi itt megebédeltünk és tovább ereszkedtünk egészen a Mandara Hut-ig. Két egymással párhuzamosan haladó úton lehet ide lejutni. A bal oldali egy kicsi hosszabb de nyugodtabb. Nemsoká beérünk újra az erdő övezetbe és megérkezünk a Mandara Hut-hoz. A ház 2700 m-en van. A környező faházak mintegy 80 fő befogadására alkalmasak. Ivóvíz van. Ha korán érkezel érdemes délután még egy kis sétát tenni és megnézni a közeli Maundi Krátert, mely É-ra emelkedik ki az erdőből a táborhely fölé. A kis kráter pereméről gyönyörő kilátás nyilik a Kibora, a Mawenzire és az alattunk elterülő erdőre. Ez a kis kitérő oda-vissza 2 óra.
6.szakasz: Mandara Hut - Marangu Gate
Le:
Távolság: 7 km
Menetidő: 3-4 óra
Szintkülönbség: -700 m le
Nehézségi fok: UIAA: ' 0'
Előző nap gyakorlatilag végig le is jöhettünk volna a hegyről, de semmi kedvünk sem volt hozzá levonulni erről a nem mindennapi helyszinről. A táborban a majmok szinte méterekre merészkedtek tőlünk.
Leérkezve a bázistáborba be kell jelenteni a Nemzeti Park Irodájába az út teljesítését. Igazolt sikeres mászás esetén a nemzeti park igazgatósága oklevelet állít ki, mely egyben tanusítja a mászás sikerességét.
Képek az útról:
Minden jog fenntartva. Tel: 06-30-9327850, E-mail: somkutinandor@t-online.hu
|